Őrszem Fogadó Szalafő (Őriszentpéter)

Szerző: | júl 20, 2021 | Étteremajánlók, Őrség, Őrségi éttermek

Vendégbarát étlappal, elfogadható ár-érték aránnyal dolgozó „étterem”, ahol az ételek egyszerűek és finomak – így foglalnám össze a lényeget a szalafői Őrszem Fogadóról

Őrszem Fogadó
Őrszem Fogadó (játszórész)

Most, 2021. júliusában harmadszor jártunk az Őrségben és eddig valahogy nem vettük észre a fogadót. Kívülről nem tűnt olyan helynek, ahol akár ebédelni is lehet. De ez téged ne tartson vissza attól, hogy kipróbáld a helyet.

Most azért választottuk ezt a helyet, mert a közelben szerettünk volna ebédelni, így a Google keresőjére bíztuk magunkat. Az ajánlatok között szerepelt a hely és hát az értékelések között a jó ár-érték arány is felkeltette az érdeklődésünket.

Megközelítés és parkolás

A fogadó eltéveszthetetlen helyen van, útban a szalafői Pityerszer felé. A tervezett ebéd előtt egy órával foglaltattunk asztalt egy kicsivel az ebédidőt követően. Utóbb kiderült, hogy ebédidőben tele van hely, ezért a tervezésnél ezzel számolnod kell. A parkolást könnyen meg tudod oldani a fogadó mögötti tágas parkolóban, ami természetesen ingyenes. A fogadó előtt is meg lehet állni, de az itt lévő parkolók tele vannak, nem csak autókkal, hanem kerékpárokkal is.

A Szalafői Őrszem Fogadó étlapja

Az étlap meglepően egyszerű, átlátható és könnyen kezelhető. Külön segítség, hogy az ételeknél a normál méretű adagok mellett fel vannak tüntetve árral együtt a féladagok választásának lehetősége is (persze nem minden ételnél). Tudom, hogy ez önmagában még nem akkora hír, viszont tudd, hogy az étlapon nem szerepel külön gyermek menü, így ha gyerekkel/gyerekekkel mész, a fél adagos ajánlat már rögtön vonzó lesz számodra.

Jó hír, hogy minden ételnél számokkal ellátva vannak felsorolva az allergének, illetve minden oldal alján fel vannak tüntetve a számokhoz tartozó allergének, így a beazonosítás könnyen megoldható, nem kell állandóan lapozgatni és kérdezősködni.

Amit mi a szalafői Őrszem Fogadóban ettünk és ami nálunk mindent vitt, az a dödölle tejföllel és a sügércsíkok tökmagos bundában tartárral/ketchuppal dödöllével. Ettünk még húslevest gazdagon cérnametélttel és a steak burgonya is megfordult a sügércsíkok mellett.

Ami az ital fogyasztást illeti a melegre tekintettel igen népszerű volt a gyerekeknél a házi szörp, míg nálunk az Edelwiess búzasör, az ivánci pálinkafőzdéből származó igen finom kajszi és ribizli pálinka fogyott.

Gyerekeknek

A parkoló mellett van egy pici csúszdával, mászókával ellátott fa építmény, amit a gyerekek birtokba tudnak venni addig, amíg az ételek meg nem érkeznek. Ez a kis csúszdás mászóka pont arra elég, hogy a gyerekek figyelmét 15-20 percre lekösse. Ha a teraszon foglalsz asztalt, akkor pont rá fogsz látni, így ha a gyerekeid már nagyobbacskák, nem kell a sarkukban lenned.

Amint már fentebb is említettem az étlap nem kínál külön menüt a gyerekeknek, de nem is éreztük szükségét. A kínált féladagos ételek betöltötték ezt a szerepet. Itt hívom fel a figyelmed a dödöllére, ami minden gond nélkül ki tudja váltani a sülkrumplit.

A gyerekek ették a húslevest gazdagon cérnametélttel illetve, mindenki a sügércsíkokat választotta tökmagos bundában, mindenből féladagot, ami bőven elég volt.

Kiszolgálás és fizetés

A kiszolgálás rendben volt, a pincérek a déli nagy hajtás miatt fáradtak voltak, de tartották magukat. Ami a fizetést illeti csak az ételeket számolva kb. 10.000-13.000, Ft körüli összegre jöttek ki a számlák 5 főre (2 felnőtt és 3 gyermek). Ebben leves és főétel, teljes és fél adagok is voltak.

Programok az Őrszem Fogadó környékén:

  • ha szombati napot tervezel Őriszentpéter felfedezésére feltétlenül nézd meg a piacot
  • aztán reggelizz meg az Ómama kávézójában
  • majd meglátogathatod a Natura 2000 látogatóközpontot,
  • aztán jöhet az Őriszentpéteri Árpád kori templom (mögötte van egy hatalmas lankás rét – érdemes elsétálni arra felé)
  • majd érdemes körülnézni a fazekasnő portékái között,
  • aztán jöhet Pityerszer, a mesebirodalom (ide a gyerekeknek érdemes zoknit hozni), a bölények és vadlovak meglátogatása
  • a Kömpe Szeme Őrhelyet is érdemes megmászni,
  • az olajütő és rétesház is megér egy sétát (mi az Őrszem Fogadói ebéd után mentünk oda)

Más éttermek, kávézók, fagyizók a környéken:

Don Quijote Étterem Lenti

Több, mint 110 féle ételt kínáló hangulatos középkori étterem, ahol az ár-érték arány kifejezetten baráti és nem utolsósorban az ételek is finomak – Don Quijote Étterem Lenti2021. júliusában kétszer jártunk a Don Quijote Étteremben. Miután a nap nagyrézét a Lenti...

Őrségi gasztronómia

Dödölle, őrségi tökös mákos rétes, gibanica, bakszar körte pálinka (nem elírás, így hívják!) csak néhány érdekesség az őrségi gasztronómia kínálatából, amikről javarészt fogalmunk sem volt még mielőtt ide jöttünk volna.

Itt jártunk az Őrségben

2020 június közepén itt jártunk az Őrségben. Kerkafalván szálltunk meg az Almáskert Apartmanházban, ahol két évvel ezelőtt is voltunk már. Itt csak néhány gondolat arról, hogy merre jártunk, mit csináltunk.

Ómama kávézója Őriszentpéter

2020. június közepén jártunk az Őrségben, természetesen nem maradhatott ki az Ómama kávézója Őriszentpéteren, ahol friss gibanicát, tökös-mákos, túrós réteseket, házi gyümölcslevet, finom kávét kaphatunk.

Berek Halászkert Bajánsenye

Már két évvel ezelőtt is többször megfordultunk a Berek Halászkert Bajánsenye étteremben. Számunkra a fő szempontok a szép környezet, a játszótér, a terasz és emellett a finom halas ételek voltak. 2020. június 14-én, 15-én jártunk az étteremben.

Határcsárda Étterem Bajánsenye

Még mielőtt az Őrségbe jöttünk volna, tájékozódtunk a Határcsárda Étterem Bajánsenye honlapján, így az étlap és az étterem már nem volt annyira ismeretlen. Ami az étlapot illeti, nagyra értékeltük, az allergiát, intolleranciát okozó alapanyagok külön felsorolását és...